Nagy sikerrel mutatták be a Semmelweis Ignácról szóló darabot

5

A Semmelweis Napon, június 29-én mutatták be Jens Bjørneboe norvég dráma- és regényíró, költő Semmelweis című drámáját a Deák Téri Evangélikus Gimnázium TüKörSzínpad iskolai színjátszókörének feldolgozásában. Az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetben előadott darab nagy sikert aratott, közel százan vettek részt a bemutatón – hangsúlyozta Dr. Rosivall László, a Semmelweis Emlékbizottság elnöke, az esemény szervezője.

Korompayné Sebestyén Nóra magyar-francia szakos tanár, a TüKörSzínpad szakmai vezetője a könnyebb érthetőség kedvéért helyenként lerövidítette az eredeti darabot, néhol pedig „finomhangolásokat” végzett a szövegen, aminek köszönhetően egyszerűvé, érthetővé, a diákok számára is befogadhatóvá vált az előadás. Az egy órás színdarab előtt Dr. Rosivall László tartott egy rövid összefoglalót Semmelweis Ignácról; mint mondta a világhírű magyar orvos élettörténete a fiatalokat is megérintette.

A színjátszókör előadásával kapcsolatban Dr. Rosivall László kiemelte: az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet előadóterme korhű helyszínül szolgált a bemutatónak, a szereplők fiatal koruk ellenére hitelesen, átélve adták elő a történetet, az előadás mély benyomást tett a közönségre. Mint kitért rá, a nagy sikerre való tekintettel ősszel, az emlékév lezárásaként a darabot újra színpadra szeretnék vinni. Hozzátette, hogy az egyetem egykori vezetői, illetve munkatársai is megnézték az előadást, mások mellett Dr. Réthelyi Miklós és Dr. Sótonyi Péter rector emeritus, valamint Dr. Bucsky Péter Pál egyetemi tanár.

Galéria

5kép

Jens Bjørneboe norvég dráma- és regényíró, költő Semmelweis című sikeres drámája a magyar orvos életének szépirodalmi, színmű-feldolgozásában úttörő műnek számít. Bemutatták Turkuban, Oslóban, majd az USA több színházában is, hazánkban mégis évtizedeken át ismeretlen maradt, először 2017. október 9-én mutatták be a Magyar Nemzeti Színház Gobbi Hilda termében, felolvasó színházi előadás formájában.

Kiss-Bódi Bernadett
Fotó: Erdős Dénes

Fontos, hogy a portál nyitott legyen, a legkülönfélébb vélemények és híreknek is legyen helye. Nézettségeddel támogatod az alternatív hírek és vélemények fenntartását is, kikerülve a közösségi média által cenzurált vagy irányított híreket. Portálon publikálhatsz te is cikkeket a legkülönfélébb témákban. Naponta több ezer olvasónk van, így biztosan neked is jól jönne némi forgalom. Mivel mi Nonprofit jelleggel működtetjük ezt a portált, kérlek iratkozz fel és minden információt el fogunk neked küldeni, hogy támogathass bennünket!

Légy részese egy újfajta online publikációs szemléletmódnak. Használd ki a szabadság erejét amelyet az internet biztosít neked még. Oldalainkat a google indexeli, így késöbbiekben is fellelhetőek lesznek a cikkeid, továbbá erősítik a piaci poziciódat a linkerőnkkel. 

Válaszd portálunkat még ma, értesülj a legújabb fejleményekről, legyen szó Sport, Gazdaság, Politika, Rendőrségi hírek vagy más fontos tudományos vagy testi -lelki egészség témában.

Köszönjük hogy elolvastad!