Terra-Akva Budapest

90

A fővárosban ismét megrendezésre kerül az ország egyik legnagyobb terrarisztikai és akvarisztikai rendezvénye, a Terra-Akva börze. Március 18-án a már jól megszokott helyszínen, 4 szinten, több mint 1000 négyzetméteren, a Temi Fővárosi Művelődési Házban várják a kiállítók a látogatókat!

A pókok, kígyók, eleségállatok, békák, hüllők és kétéltűek mellett vadászgörények, törpe nyulak, díszhalak, teknősök, csigák, apró rágcsálók és még sok más is megtekinthető és megvásárolható lesz! A kiállítók az állatokon kívül, a hozzájuk szükséges eleségek, eleségállatok, vitaminok, felszerelések, növények és az elhelyezést biztosító akváriumok, illetve üveg- és fa terráriumok nagy választékával is várják Önöket a börzén.

A szervezők fontosnak tartják a felelősségteljes állattartást, ezért is választották szlogenjüknek a „Tartsd felelősséggel!”-t. Odafigyelnek, hogy a börze ne csak a nézelődésre, vásárlásra adjon lehetőséget, hanem, hogy a látogatók első kézből kaphassanak szakszerű információt a kiszemelt kisállatokról, az azokat legjobban ismerő tenyésztőktől, a tartásukat, a gondozásukat illetően. Ezt segítik a szakmai előadások, és az állatvédelemmel foglalkozó szervezetek is, akik felhívják a látogatók figyelmét a felelős állattartás rejtelmeire, valamint oktató feladatokkal várják a gyermekeket!

A március 18-ai rendezvényen a szakmai előadások egyikét Benyó András tartja 11 órakor a lepkék tartásáról és tenyésztéséről, a másikat Hévízi Gergely tartja 13 órakor a nyílméregbékák tartásánál felmerülő higiéniai szempontokról.

A szervezők állatszépségversenyt szerveznek a börzére, de erre nem kutyák, macskák vagy a megszokott emlősök nevezhetők, hanem egyedülálló módon hüllőket lehet nevezni, pontosabban leopárdgekkókat.

 

Programok a börzénk alatt:

  • Előadások:
    • 11:00 Benyó András: Lepkék tartása és tenyésztése
    • 13:00 Hévízi Gergő: Higiéniai szempontok a nyílméregbékák tartásánál
  • Állatsimogató
  • Gyermekfoglalkozások, arcfestés
  • Felelős állattartásra nevelés, tanácsadások
  • Leopárdgekkó szépségverseny
    • Eredményhirdetés 14:00-kor az előadóban

 

Fontos, hogy a portál nyitott legyen, a legkülönfélébb vélemények és híreknek is legyen helye. Nézettségeddel támogatod az alternatív hírek és vélemények fenntartását is, kikerülve a közösségi média által cenzurált vagy irányított híreket. Portálon publikálhatsz te is cikkeket a legkülönfélébb témákban. Naponta több ezer olvasónk van, így biztosan neked is jól jönne némi forgalom. Mivel mi Nonprofit jelleggel működtetjük ezt a portált, kérlek iratkozz fel és minden információt el fogunk neked küldeni, hogy támogathass bennünket!

Légy részese egy újfajta online publikációs szemléletmódnak. Használd ki a szabadság erejét amelyet az internet biztosít neked még. Oldalainkat a google indexeli, így késöbbiekben is fellelhetőek lesznek a cikkeid, továbbá erősítik a piaci poziciódat a linkerőnkkel. 

Válaszd portálunkat még ma, értesülj a legújabb fejleményekről, legyen szó Sport, Gazdaság, Politika, Rendőrségi hírek vagy más fontos tudományos vagy testi -lelki egészség témában.

Köszönjük hogy elolvastad!