Ki lesz a befutó? Startol a bajnokság a megye egyben

73

Kánikula ide, kánikula oda, szombaton elkezdődik a megye I-es bajnokság a megyében. A nyáron sok helyen erős népvándorlás volt a csapatoknál, de van olyan csapat is, amely a megszokott gárdájával fut neki az idénynek.

A „zuhanyhíradó” szerint több csapat is pályázik a bajnoki címre, ezzel együtt az NB III-as szereplésre. Közismert, hogy a Balatonfüred egy hajszállal maradt le az előző idény versenyében a Pápával szemben. Jelenleg három csapat szerepel az NB III-ban a megyéből.(FC Ajka, Veszprém LS és a Pápai Perutz) Ha ők sikeresen szerepelnek az NB III. Nyugati csoportjában, akkor elképzelhető, hogy a következő szezonban esetleg négy veszprémi gárda is küzdhet a csoportban?

De nézzük az első fordulót a megye egyben.

Hazai pályán fogadja a bajnokaspiráns Balatonfüred a tavalyi bronzérmes Fűzfő csapatát. Bár a vendégek kiestek a hétközi Magyar Kupából (Peremarton győzte le őket 3:2-re), mégsem szabad messzemenő következtetéseket levonni ebből a fiaskóból. Ha győzne is Beszédes Sándor csapata, igencsak meg kell izzadniuk majd Füreden. Tipp: 1., X., 2.,

Az újonc Peremarton a Devecsert fogadja hazai pályán. A Peremartonnak a szerdai siker jókor jött, s a bizonyítási vágy is azt sugallja, hogy otthon tartják majd a három pontot. Tipp: 1.,

Korpos visszatért a pályára, így az Úrkút bizakodva várhatja az Ajka Kristály elleni találkozót. Sipos István tanítványai ennek ellenére nem feltartott kézzel lépnek majd pályára a kupa kiesésük ellenére is. Tipp: 1., X.,

Igencsak átalakult Balatonalmádiba látogat a másik újonc, a Sümeg csapata. A hazaiak a felkészülési, és kupa mérkőzéseiken egy dolgot mindig megoldottak; – minden mérkőzésükön két gólt lőttek. Ha stabilizálni tudják a védekezésüket, akkor biztos lehet/ne a hazai győzelmük. De ne feledjük, a Sümeg is bizonyítani akar. Tipp: 1., X.,

A bent maradt Péti gárda Ugodra látogat. Bár a Pét simának tűnő vereséggel búcsúzott a kupából. Az Ugod ugyan csak büntetőkkel jutott tovább a megye kettes Szentantalfával szemben, mégis a tipp; 1.,

Kemény meccsre lehet Zircen számítani a Tihany vendégszereplése okán. A Zirc sikerrel vette a szerdai akadályt, a Tihany pedig egy fordulatos mérkőzésen ikszelt az Almádival. Ám hibáztak a büntetőrúgásoknál, így a magyar Kupa-beli szereplésük véget ért. Látva a teljesítményüket a hazai gárda az egyik pontot otthon tudja tartani. Tipp: X., 1., 2.,

Csúnya nagy verésbe szaladt bele a Községi SE Magyarpolány Balatonfüred otthonában. Pont egy tucat góllal terhelték meg a polányiak hálóját. A vendég Gyulafirátót pedig egyre jobban összeállt. Így a vendégek sikere várható. Tipp: 2., X.,

A csetényi katlanban vendégszerepel a Várpalotai BSK gárdája. A palotaiak már az első fordulót sem „élték” túl a magyar Kupában (VBSK –Gyulafirátót 2:3), így nyugodtan készülhettek a „bizonyítvány” javítására. A csetényiek pedig egy jó, nyertes  meccsel a lábukban léphetnek pályára. Tipp: 1.,

Így néz ki az első forduló. A tippek természetesen szubjektívek. A pályára lépő játékosok, főleg a fiatal tehetségek keresztbe húzhatják a tippeket.

Már csak a jó idő, sok néző, és a fordulatos mérkőzések kellenek szombaton és vasárnap.

Pozsgai Miklós

Fontos, hogy a portál nyitott legyen, a legkülönfélébb vélemények és híreknek is legyen helye. Nézettségeddel támogatod az alternatív hírek és vélemények fenntartását is, kikerülve a közösségi média által cenzurált vagy irányított híreket. Portálon publikálhatsz te is cikkeket a legkülönfélébb témákban. Naponta több ezer olvasónk van, így biztosan neked is jól jönne némi forgalom. Mivel mi Nonprofit jelleggel működtetjük ezt a portált, kérlek iratkozz fel és minden információt el fogunk neked küldeni, hogy támogathass bennünket!

Légy részese egy újfajta online publikációs szemléletmódnak. Használd ki a szabadság erejét amelyet az internet biztosít neked még. Oldalainkat a google indexeli, így késöbbiekben is fellelhetőek lesznek a cikkeid, továbbá erősítik a piaci poziciódat a linkerőnkkel. 

Válaszd portálunkat még ma, értesülj a legújabb fejleményekről, legyen szó Sport, Gazdaság, Politika, Rendőrségi hírek vagy más fontos tudományos vagy testi -lelki egészség témában.

Köszönjük hogy elolvastad!