Ezért szokott rá a drogokra Jack Black

92






A színész nagyon kemény dolgokon ment keresztül gyerekként, melyek miatt már középiskolásként függő lett.

A Holiday sztárja, még nagyon fiatal volt mikor elvesztette bátyját, Howardot, testvére alig múlt 31, amikor AIDS betegsége következtében távozott az élők sorából. Ez 1989-ben történt, Jack Black ekkor 19 éves volt.

“Nagyon nagy hatással volt rám, ő vitt el életem első rock koncertjére. Annyira vibráló, kreatív és elképesztő személyiség volt. Ő alakította ki a zenei ízlésemet. A halála nem ért minket váratlanul, az egész család végignézte, ahogy leromlott az állapota. Mikor elment, úgy éreztük a legdrágább kincsünket rabolták el tőlünk, borzalmas volt.” – olvasható a Parade magazin legújabb számában.

A családi dráma közepette, Jack 14 éves korában a szülők is elváltak, így bátyja betegsége és családjának felbomlása már több volt, mint amit a fiatal Black el tudott volna viselni. Középiskolás éveinek elején már komoly kokain függőségben szenvedett. A Santa Monica-i gimiben ismerkedett meg jelenlegi feleségével, Tanya Hadennel, akinek hála mára már eltűntek a színész feje felől a szürke fellegek.

Fontos, hogy a portál nyitott legyen, a legkülönfélébb vélemények és híreknek is legyen helye. Nézettségeddel támogatod az alternatív hírek és vélemények fenntartását is, kikerülve a közösségi média által cenzurált vagy irányított híreket. Portálon publikálhatsz te is cikkeket a legkülönfélébb témákban. Naponta több ezer olvasónk van, így biztosan neked is jól jönne némi forgalom. Mivel mi Nonprofit jelleggel működtetjük ezt a portált, kérlek iratkozz fel és minden információt el fogunk neked küldeni, hogy támogathass bennünket!

Légy részese egy újfajta online publikációs szemléletmódnak. Használd ki a szabadság erejét amelyet az internet biztosít neked még. Oldalainkat a google indexeli, így késöbbiekben is fellelhetőek lesznek a cikkeid, továbbá erősítik a piaci poziciódat a linkerőnkkel. 

Válaszd portálunkat még ma, értesülj a legújabb fejleményekről, legyen szó Sport, Gazdaság, Politika, Rendőrségi hírek vagy más fontos tudományos vagy testi -lelki egészség témában.

Köszönjük hogy elolvastad!