Végigettük az Utcazene fesztivált

37

Páran elhatároztuk, hogy az Utcazene fesztivál alatt megpróbáljuk minél jobban felderíteni a Food truck Show keretében a Posta elé kitelepült mutatós járművek kínálatát. Nem bántuk meg, hogy a szokásos fesztiválos ételeket mint a langalló, hot dog vagy kürtös kalács ezúttal másra cseréltük.

A mozgó vendéglátó egységek bőséges kínálatában tényleg mindenki megtalálhatta az ízlésének és éhségének meglelő harapnivalót. Az eladók minden helyen készségesen segítettek, hogy a választék mellett informálódhassunk a felhasznált alapanyagokról és az ételek elkészítési módjáról is, ami még inkább közelebb hozta az adott ízvilágot. Négy nap alatt hét helyen ettünk, és bár volt étel, ami kicsit alul múlta szubjektív várakozásunkat, egyértelműen kijelenthetem, hogy igazi rossz tapasztalatot nem szereztünk, viszont több helyről távoztunk maximális elégedettséggel.

WP 000307 e61aa

Először a mexikói csirkés burritót kóstoltuk babbal, kukoricával és rizzsel, mindez salsa szósszal ízesítve és egy kis nachossal kiegészítve. A kellemesen csípősen, ízlésesen szervírozott ételtől kifejezetten kellemes ízeket és teljes jól lakottság érzés kaptunk. A balkáni grillezésű csevapcsicsa is jó adag volt a paradicsommal és salátával megpakolva. Csípős, de még teljesen élvezhető volt, a húspogácsák azonban véleményünk szerint elbírtak volna kicsit karakteresebb ízesítést. Egy másik bisztróban megkóstoltuk a batátát (édesburgonya) mivel legtöbbünknek újdonság volt. Teljesen jó nasi volt mutatós papírdobozban, kis pálcikával sétálás közben is jól eszegethetően. Nem hagytuk ki a gnocchit sem; kifogástalan volt az állaga, a csirkehúsos, paradicsomos változat mexikói fűszerekkel teljesen rendben és egyben volt.

Személy szerint a barbecues csirkés szendvicsre voltam a legkíváncsibb. A zsömlébe jó sok husi került ecetes jégsalátával, paradicsommal. Mindezt a hús saját levele kellemesen szaftossá és kicsit csípőssé tette, de valahogy az igazi hűha élmény elmaradt. Lehet, hogy csak a korianderes fűszerezés nem jött be annyira. Annál inkább ízlett a gyömbéres, wasabis garnéla spenótos tortillábban, amitől szokatlan ízvilágia miatt először kicsit tartottunk, de tökéletes ízharmóniával szinte falatta magát, teljes elégedettség érzést adva.

Az abszolút nyertes veszprémi food truck étel nálunk azonban a cheddar sajtos hamburger volt bacon-nel és házi készítésű szósszal. Tökéletes volt a vaslapon pirított húspogácsa fűszerezése és a jól átsült húsnak volt egy kis füstös beütése is ami még jobbá tette. A szokásos paradicsom és salátalevél mellett pirított hagyma került még az édeskés zsömlék közé, és minderre a házi hamburger szósz volt a koronát. Ezt hambit többször is kóstoltuk és mindannyiszor abszolút kulináris élményt nyújtott. Amúgy ez a bisztró volt az egyetlen, ahol papírtálcán adták az ételt, jelentősen megkönnyítve ezzel a nem mindig egyszerű utcai étkezést, úgyhogy ezt is külön díjaztuk.

WP 000308 72edd

Elnézve a hosszan kígyózó sorokat és az elégedett, jól lakott embereket a kajás standok körül, a mi társaságunkkal együtt még sokaknak adott az idei Utcazene fesztivál gasztro élményt is a felsorolt finomságokkal. Bízunk benne, hogy az idei kezdeményezésből hagyomány lesz, és igazi gasztrozene fesztivált rendez a városunk jövő júliusban is.

Fontos, hogy a portál nyitott legyen, a legkülönfélébb vélemények és híreknek is legyen helye. Nézettségeddel támogatod az alternatív hírek és vélemények fenntartását is, kikerülve a közösségi média által cenzurált vagy irányított híreket. Portálon publikálhatsz te is cikkeket a legkülönfélébb témákban. Naponta több ezer olvasónk van, így biztosan neked is jól jönne némi forgalom. Mivel mi Nonprofit jelleggel működtetjük ezt a portált, kérlek iratkozz fel és minden információt el fogunk neked küldeni, hogy támogathass bennünket!

Légy részese egy újfajta online publikációs szemléletmódnak. Használd ki a szabadság erejét amelyet az internet biztosít neked még. Oldalainkat a google indexeli, így késöbbiekben is fellelhetőek lesznek a cikkeid, továbbá erősítik a piaci poziciódat a linkerőnkkel. 

Válaszd portálunkat még ma, értesülj a legújabb fejleményekről, legyen szó Sport, Gazdaság, Politika, Rendőrségi hírek vagy más fontos tudományos vagy testi -lelki egészség témában.

Köszönjük hogy elolvastad!