Kábítószer-gyanús anyagot és éles lőszereket foglalt le a Veszprémi Rendőrkapitányság

24

A Veszprémi Rendőrkapitányságon még 2015. május elején indult nyomozást kábítószer birtoklás vétségének megalapozott gyanúja miatt.

A Veszprémi Rendőrkapitányság a kábítószer-terjesztők, illetve fogyasztók felkutatása érdekében Zircen és környező településeken, a hét elején negyven rendőrrel hajtott végre akciót.

A veszprémi és zirci rendőrök két nap alatt tizenhárom helyszínen tartottak házkutatást, melynek alkalmával összesen negyvenhat gramm kábítószer-gyanús anyagot, illetve éles lőszereket foglaltak le.

Az akció keretében tizenkét főt állítottak elő, öt főt pedig gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók, így az ügyben korábban kihallgatott három fővel immár nyolcra emelkedett a gyanúsítottak száma. 

Police.hu

Fontos, hogy a portál nyitott legyen, a legkülönfélébb vélemények és híreknek is legyen helye. Nézettségeddel támogatod az alternatív hírek és vélemények fenntartását is, kikerülve a közösségi média által cenzurált vagy irányított híreket. Portálon publikálhatsz te is cikkeket a legkülönfélébb témákban. Naponta több ezer olvasónk van, így biztosan neked is jól jönne némi forgalom. Mivel mi Nonprofit jelleggel működtetjük ezt a portált, kérlek iratkozz fel és minden információt el fogunk neked küldeni, hogy támogathass bennünket!

Légy részese egy újfajta online publikációs szemléletmódnak. Használd ki a szabadság erejét amelyet az internet biztosít neked még. Oldalainkat a google indexeli, így késöbbiekben is fellelhetőek lesznek a cikkeid, továbbá erősítik a piaci poziciódat a linkerőnkkel. 

Válaszd portálunkat még ma, értesülj a legújabb fejleményekről, legyen szó Sport, Gazdaság, Politika, Rendőrségi hírek vagy más fontos tudományos vagy testi -lelki egészség témában.

Köszönjük hogy elolvastad!